Heir to the Empire
Magyar cím: A birodalom örökösei
Írta: Mike Baron
Rajzolta: Olivier Vatine, Fred Blanchard
Megjelenés: 1996
Terjedelem: 160 oldal (6 kötet)
Ország: USA
Kiadó: Dark horse
A 90-es évek elején, amikor még csak álmodoztunk, hogy lesz-e a Csillagok háborújának folytatása (vagy előzménye), szinte a semmiből megjelent Timothy Zahn regénye, A birodalom örökösei, mely büszkén viselte a 7. epizód címet. A regény nagy siker lett és elindított egy lavinát, mely során boldog-boldogtalan is Star Wars regényt kezdett el írni. Zahn két folytatást is készített, ami így a Thrawn trilógiává nőtte ki magát, a történet főgonosza után elnevezve.
5 évvel járunk a második Halálcsillag pusztulása után. A szövetségesek a birodalmiak maradék erőit a peremvidékekre szorították és létrehozták az Új Köztársaságot, melynek központja a régi császári palotában a Coruscanton kapott helyett. Leia és Han összeházasodtak és ikreket várnak. Hőseink azonban mit sem sejtenek arról, hogy több ezer fényévnyire egy elfeledett hadúr a birodalmi flotta maradékát összeszedve világuralmi babérokra tör...
1. rész
Felderítő TIE vadászok érkeznek vissza az Obroa-skai bolygóról a Chimaera csillagrombolóra. Pellaeon kapitány azonnal jelentést tesz Thrawn főadmirálisnak - aki jelenleg a birodalmiak vezetője - hogy sikeresen behatoltak a központi könyvtárba. A kék bőrű, vörös szemű humanoid nagy rajongója a művészeteknek, és egy noghri testőrrel védi magát a nem kívánt elemektől. Hamarosan kiváló taktikai érzékéről is tanúbizonyságot tesz, amikor a bolygóról szövetségesek támadnak rájuk, de könnyedén legyőzik a túlerőben lévő rajt.Eközben Han és Csubi Mos Eisleyben keresik fel egy régi csempész ismerősüket, Dravist, akit rá akarnak beszélni, hogy dolgozzon az Új köztársaságnak, mivel híján vannak hajónak és pilótának egyaránt. A csempésznek nem nagyon tetszik az ötlet, viszont megemlíti Talon Karrde nevét, aki a legnagyobb szervezettel rendelkezik Jabba halála óta. Ugrunk is az említett csempészfőnök búvóhelyére, aki épp hadnagyával, Mara Jade-del vacsorázik, mikor jelentést kap, hogy a Chimaera csillagromboló pályára lépett a bolygó körül és két leszállóegység indult útnak. Kapcsolatot létesít és kideríti, hogy egy bizonyos ysalamiri nevű állatot akarnak begyűjteni. Felajánlja a segítségét Thrawnnak.A főadmirálisék következő útja egy Wayland nevű bolygóra vezet, ahol egy hegy mélyén található a császár titkos raktára. A hegy őrzőjéről kiderül, hogy egy sötét Jedi - Jorus C'baoth - aki majdnem megöli Thrawnékat, de azokat valami rejtélyes burok megvédi a halálos villámcsapástól. A főadmirális felfedi a Jedinek, hogy a ysalamirik taszítják az erőt, majd felajánlja az öregnek, hogy ha vezeti a flottát, akkor megkapja Luke-ot, Leiát és az ikreket tanítványnak.Han a tanácsnak tesz jelentést küldetéséről. Egy Borsk Fey'lya nevű bothai feltűnően unszimpatizál az ötlettel, hogy csempészekkel szövetkezzenek. Leiát a Bimmisaari bolygóra küldik diplomáciai küldetésre és a többiek is vele mennek. A bimmek nagy ünnepléssel fogadják őket, de kiderül, hogy a bolygó vezetője betegeskedik, ezért körbenéznek a városban. Leiáékat a piacon egy csapat noghri támadja meg...
2. rész
Luke-ot egy múzeumban érik utol a noghrik. Az idegeneknek valami fura fegyvere van, ami ellen nem tud a fénykardjával harcolni, így menekülőre fogja. A lények azonban a tetőn bekerítik, így kénytelen végezni minddel. A piacra siet Leiáék segítségére, majd végül Csubi érkezik meg a Falconnal és menti ki őket.Thrawnék épp átnézik, hogy miket sikerült a császár raktárából szerezni, mikor C'baoth kérdőre vonja a főadmirálist, hogy mi lesz most a Jedikkel, hogy a noghri kommandó kudarcot vallott. Pellaeon javasolja, hogy terjesszék el C'baoth létezésének hírét, így előbb-utóbb Luke Skywalker keresni kezdi, Leiára pedig új noghrikat küldenek. A birodalmiak a Bpfassh bolygó megtámadásával próbálják ki Cbaoth tudását. A mester elméjével segíti a pilótákat a harcban, Pellaeon pedig meglepődve konstatálja, hogy nagyban megnőtt a hatékonyságuk.Leiát a Bfassh bolygóra küldik, hogy nézze meg a károkat és biztosítsa a lakókat az Új köztársaság támogatásáról. Luke nem mehet, mert a helyiek nem szimpatizálnak a Jedikkel, mióta a klónháborúban egy sötét Jedivel gyűlt meg a bajuk, akit állítólag a Dagobah-ra száműztek. Luke felkapja a fejét a név hallatán és elhatározza, hogy ellátogat Yoda volt otthonára.
Leiáék megérkeznek a Bpfasshra és felmérik a károkat, amikor újabb noghri támadás éri őket. Ismét a Falcon menti meg őket, ahogy közéjük és a támadók közé száll le. Leiának gyanús lesz, hogy Csubi nem tüzel - rájönnek, hogy csapda. Han a fénykarddal szétvágja az ál-Falcon hűtőcsöveit, amivel jelet ad az igazinak, ami hamarosan megérkezik és elkergeti a noghrikat. Gyanús lesz, hogy valaki mindig fülest ad, hova mennek, így elhatározzák, hogy elmennek Landohoz a segítségét kérni. Luke megérkezik a Dagobára és visszamegy a sötét barlangba. Látomása lesz, ahogy egy vöröshajú nő Jabba bárkájáról elveszi tőle a fénykardját, így végül nem tudnak megszökni. Miután magához tér, talál egy fura hengert, majd elhatározza, hogy megmutatja Landonak.Hanék és Luke egyszerre érkeznek meg a Nkllonra, ahol Lando vezet egy bányászüzemet. Amint leszállnának kapják az üzenetet, hogy egy csillagromboló közeledik...
3. rész
Luke-ék harckészültségbe állnak és a Tie vadászok ellen vonulnak. Csata közben Luke egy belső hangot hall, amint C'baoth hívja, hogy keresse őt meg. C'baoth elmondja Thrawnnak, hogy Luke Skywalkerrel létesített kapcsolatot a csata alatt, és hogy vigyék a Jomark bolygóra, ahol várni fogja a fiút. Thrawn felfedi Pellaeonnak a terveit: csapdát állítanak Luke Skywalkernek és elfogják, mielőtt a Jomarkra érne.Landotól 51 vakondbányászt loptak el a birodalmiak, de fogalma sincs, miért. Hanék továbbra is azt hiszik, hogy miattuk jöttek ide, így elhatározza, hogy Leiát el kell rejteni. Rövid tanakodás után abban állapodnak meg, hogy Csubi elviszi őt a vukik bolygójára, a Kashyyykre. Hanék egy cselhez folyamodnak, Thripiot átprogramozzák, hogy Leia hangján szólaljon meg, így ha a birodalmiak lehallgatják őket, azt hiszik, együtt vannak. Thrawn persze átlát a trükkön és kikövetkezteti, hogy Leia és Csubi a Kashyyykre tartanak, így odaküld egy újabb noghri kommandót.
Luke útban a Jomarkra kiszakad a hiperűrből, amint egy látszólag birodalmi rajtaütésen megy keresztül. A csillagromboló vonósugara befogja, de ügyes csellel sikerül elmenekülni. Thrawn kivégezteti a hibázó katonát Rukh-kal a noghri testőrével, majd vérdíjat tűz ki Luke fejére, hogy a fejvadászok gyűjtsék be neki. Luke pár fényévnyire megáll az űrben, mivel az X-szárnyúja tönkrement menekülés közben. Artu segítségével próbálja megjavítani, de nem sok sikerrel.
Közben Leia megérkezik a Kashyyykra. Városnézés közben az egyik ház ablakában megpillant egy nogrit, de a vukik nem tudják elkapni.Luke arra ébred, hogy egy szállítóhajó közelít feléje. Fura érzése lesz, mintha nem tudná használni az erőt. Talon Karrde az, aki felveszi a hajójára. Elmondja a Jedinek, hogy Mara Jade vezette nyomra őket és ki akarja deríteni, miért gyűlöli a lány annyira. Luke-nak beugrik a látomása, de nem emlékszik, hogy valaha is találkozott volna Marával, majd hirtelen valaki elkábítja...
4. rész
Luke egy cellában ébred, és rájön, hogy nem tudja használni az erőt. Mara Jade, aki nagyon ellenségesen viselkedik vele Karrde elé viszi. A csempészfőnök megpróbálja kitalálni, miért keresi annyira a birodalom Luke-ot, és elmondja neki, hogy a bolygón honos ysalamirik miatt itt nem tudja használni az erőt. Amíg Karrde eldönti, melyik oldalnak is adja át Luke-ot, addig egy zárkában helyezik el.Hanék az Abregado-rae űrkikötőben találkoznának Karrde egyik emberével, de a férfira vadásznak a helyi rendfenntartók. Hanék sikeresen kimentik őt, cserébe ráveszik, hogy vigye el őket a főnökéhez. Karrde értesül róla, hogy Han Solo jön látogatóba, így Luke-ot átviszik az egyik raktárhelyiségbe, hogy ne legyen szem előtt. Hanék miután megérkeznek Karrdénak is vázolják az Új Köztársaság ajánlatát, de a férfi nem akarja elkötelezni magát egyik oldal mellett se még egyelőre. Karrde hívást kap, miszerint Thrawn újabb ysalamirikért jött.Luke-nak közben sikerül kiszabadulnia, majd elköti az egyik hajót és menekülni próbál. Mara meglátja és üldözőbe veszi. Luke, miközben próbálja lerázni a lányt, elveszti az uralmát a gép felett és lezuhan.Thrawn megérkezik és érdeklődik az incidensről. Karrde bead neki valami dumát egy tolvajról, a főadmirális pedig felajánlja a segítségét és egy rohamosztagot küld a helyszínre. Luke kiszállva a roncsból látja, hogy Mara is lezuhant. Amikor megnézi, hogy hogy van a lány, az fegyvert szegez rá...
5. rész
Mara lefegyverzi Luke-ot, amikor megérkezik a rohamosztag, így elbújnak. Elhatározzák, hogy a legközelebbi városba Hillyard citybe mennek, hogy elkerüljék a birodalmiakat. Mara elmondja Lukenak, hogy minden vágya, hogy megölje őt, amiért tönkretette az életét, de nem akar Karrdénak keresztbe tenni. Lukenak fogalma sincs, miért gyűlöli a lány ennyire.Hanék rájönnek, hogy Karrde Luke-ot tartotta fogva. Ezt Thrawn is sejti, mivel a csempészfőnök nagyon gyanúsan viselkedett, ezért három szakasz rohamosztagost küldd Hillyard citybe. A főadmirális ezután a Sluis-van-i hajógyár elleni támadást kezdi tervezni, melyben majd élesben is kipróbálhatják a császár raktárában talált álcázópajzsot. Karrde rájön, hogy nem sokáig játszhatja kettős játékát, így elhatározza, hogy ő is a városba küldi az embereit, hogy megvédjék Maráékat a birodalmiaktól.Leiát az éjszaka folyamán noghrik támadják meg. Az egyiküket levágja, a másik viszont elkapja, de gyors el is engedi, mielőtt Csubi kiüti. Később kihallgatják, és elmondja, hogy a neve Kabharakh és megérezte, hogy Leia az uruk, Vader lánya. Leia megkéri, hogy vigye el a bolygójukra, hogy rávegye a népét, hogy álljanak az Új Köztársaság oldalára.Maráéknak sikerül rádiókapcsolatot létesíteni a bázissal, amiből megtudják, hogy birodalmi osztagok keresik őket és várnak rájuk a városban. Marát leteríti egy erdei vadállat, egy vornskr, de Luke megmenti. A lány ezután elárulja, miért gyűlöli Luke-ot: ő volt a császár keze, az egyik legfontosabb, titkos birodalmi ügynök, de mivel Luke megölte az uralkodót, elvett tőle mindent. Thrawnék eközben az álcázópajzsot tesztelik és előkészítik a támadást a hajógyár ellen...
6. rész
Maráék közelednek a város felé és elhatározzák, hogy szerepet cserélnek, hogy ne fedezzék fel Luke-ot. A birodalmiak hamarosan rájuk is találnak és a városba viszik őket. Találkoznak Hannal, aki szintén a rohamosztagosok foglya, és aki elmondja nekik, hogy a kiszabadításukat tervezik. Lando és Kardde emberei eközben felkészülnek a rajtaütésre. Luke észreveszi, hogy az útjuk egy hatalmas kő-boltív alatt megy át és Artuval titokban üzen a többieknek, hogy várjanak a támadással. A megadott jelre Karrde emberei tűz alá veszik a birodalmiakat, akik a boltív alá gyűlnek fedezékbe. Artu ekkor kilövi a fénykardot és Luke az oszlopokat elvágva romok alá temeti az egész osztagot. Karrde belátja, hogy az akciójuk után nem maradhat itt, menekülnie kell Thrawn főadmirális elől. Mivel Luke X-szárnyúja lerobbant, ezért a Sluis-van-i hajógyár felé veszik az útjukat. Nem is sejtik, hogy pont a birodalmi rajtaütésbe szaladnak bele. Thrawnék az álcázott szállítóhajóval vadászgépek raját viszik be észrevétlenül a hajógyárhoz. Hanék beszállnak a csatába, de amikor az egyik saját cirkálójuk kezd lőni rájuk rájönnek, hogy a birodalmiak Lando ellopott vakondbányászait használják, hogy ellopják a hajókat. Hannak nagyszerű ötlete támad, Lando rádióparanccsal beindítja a bányászokat, amik átfúrják magukat a hajók oldalán, tönkretéve azokat. Thrawn belátva a vereséget, visszavonulást rendel el. A szövetségesek csak fél győzelmet könyvelhetnek el, mivel a hajók nagy része tönkrement, de legalább nem került a birodalmiak kezére. Befejezésként Leia hívása érkezik a Coruscantról, miszerint Fey'lya árulással vádolta Ackbar admirálist, akit letartóztattak. Úgy néz ki Thrawn mellett egy másik, belső ellenség is nehezíti hőseink dolgát és most akár egy polgárháborútól is tartaniuk kell.
Értékelés:
Már regényben is nagyon szerettem A birodalom örököseit, és ez az adaptáció is nagyon jól sikerült. A francia rajzolópáros egyedi stílusa egyből megfogott, a karakterek jól eltaláltak, az akciók lendületesek, a járművek nagyon szépen kidolgozottak. Persze egy hat kötetes képregénybe nem lehet belesűríteni egy regényt úgy, hogy ne maradjanak ki részek, de szerintem az író ebben az esetben jól megoldotta, hogy a kevésbé fontos történések csak említés szintjén kerüljenek bele, míg a lényegesek nagyobb hangsúlyt kapjanak. Külön örültem, hogy a történet nem másolja le a filmek szerkezetét, hanem nagyon sok újdonságot hoz be. Összességében elmondható, hogy ez egy nagyon jól sikerült képregény, érdemes beszerezni minden Csillagok háborúja rajongónak.