Magyar cím: Nauszika a Szél völgyéből
Eredeti cím: Kaze no Tani no Naushika
Írta: Hayao Miyazaki
Rajzolta: Hayao Miyazaki
Megjelenés: 1982
Terjedelem: 136 oldal (8 fejezet)
Ország: Japán
Hayao Miyazakit gondolom nem kell senkinek se bemutatnom. Aki nem ismeri a mester munkásságát, annak is ismerősen csenghet a neve annak kapcsán, hogy ő rendezte az első olyan animét, ami Oscar díjat kapott. A Nausicaa, egy korábbi rendezése (ami magyarul is megjelent A szél harcosai címen), mangaként kezdte a pályafutását. A képregény 1982-ben indult útjára és egészen 1994-ig futott, összesen 59 füzet jelent meg belőle, amit később 7 összefűzött kötetben adtak ki. Lássuk mi is történik az első kötetben:
Miután az emberi iparosítás elérte csúcspontját, a Föld javait teljesen kiszipolyozták, a levegőt megmérgezték, elkerülhetetlen hanyatlás kezdődött, ami a Hétnapos Tűzben csúcsosodott ki. A nagyvárosok leégtek, az egész Föld felszíne terméketlen sivataggá alakult, az emberi civilizáció sohasem épült újra. Történetünk ezer évvel a Hétnapos Tűz után játszódik. A romlás tengerének nevezett erdő kíméletlenül terjed és városokat nyel el, a benne lévő növények mérges gázokat lövellnek magukból. Az erdő peremén már csak pár kisebb királyság maradt fenn, egyik ezek közül a Szél völgye, amit csak az óceán felől fújó szelek mentenek meg a végső pusztulástól. Itt él hősünk, Nausicaa hercegnő, Jhil király lánya.
Nausicaa a mérgező erdőben épp spórákat gyűjt későbbi vizsgálatok céljából, amikor rátalál egy ohmu levedlett páncéljára. Az ohmuk hatalmas bogárszerű lények, melyek az erdőt védik. Mivel a páncéljuk nagyon erős, így az emberek fel tudják használni a járműveikhez. Nausicaa hozzá is lát kivenni az egyik szemet, amikor dühös hangokat hall a fejében és egy magaslatra felmászva meglátja, hogy egy ohmu egy embert üldöz. A lánynak sikerül megfékeznie a hatalmas állatot és megmenekítenie a férfit, akiről kiderül, hogy Yupa mester az, aki lassan egy éve ment el felfedező útra. A férfi hozott egy egzotikus kisállatot is magával, egy mókusrókát, amit a lány egyből megszelídít és elnevezi Tetonak. Nausicaa beszámol az öregnek arról, hogy a Vai császár, Torumekia uralkodója háborút hirdetett a Dorok birodalom ellen és hadba hívta a kisebb királyságokat. Mivel az apja, Jhil király már túl öreg és ágynak dőlt, így ő fog menni helyette a harcba.Visszaérve a völgybe felkészítik Nausicaanak a vadászgépet, amivel tesznek egy próbakört. A lány repülés közben ismét dühös ohmu hangokat hall a fejében, így elrepül a mérgező erdő felé, hogy kiderítse, mi okozza ezeket. Hamarosan egy teherhajót látnak meg, ami az egyik szomszédos királyságból, Pejitéből való, és amit megtámadtak az erdei rovarok. Próbálnak segíteni nekik, de végül a hajó lezuhan. A romok között egyetlen túlélőt találnak, Pejite hercegnőjét, Rastelt, aki elmondja, hogy torumekiai katonák támadták meg a városukat és csak a pusztulás erdejébe tudtak menekülni. Átad nekik egy fura tárgyat azzal, hogy adják oda a testvérének, majd meghal. A lányt eltemetik és visszaindulnak a völgybe a hírrel. Jhil király nem érti, hogy a torumekiai sereg miért támadott volna meg egy szövetséges királyságot. Később egy torumekiai hadihajó megtalálja a baleset helyszínét és féregidomárokkal követve a nyomokat eljutnak a völgybe. Nausicaa egyedül megy ki elébük, hogy visszatartsa őket. Vezetőjük Kushana hercegnő, a Vai csaszár lánya, megtudja, hogy Nausicaanál van a kő.Az egyik katona párbajra hívja ki a lányt, de Yupa mester közbelép és felelősségre vonja őket, hogy nincs engedélyük behatolni a völgybe. Kushana parancsára a sereg elvonul és a völgy ünnepel, hogy megfutamították őket. Az örömük viszont nem tart sokáig, ugyanis a hajó akaratlanul is spórákat hozott a pusztulás erdejéből, amik gyorsan terjednek, így egész este az erdő fáit égetik fel, hogy megállítsák a méreg terjedését.Kushana visszamegy Pejitébe, ahol a hadosztálya állomásozik. Megérkezik hozzá az új tanácsadója, Kuratowa, akit az apja küldött mellé. Kuratowa elmeséli, hogy a hercegnő három bátyja hogyan győzi le sorban a Dorok városokat. Kushana mérges, hogy az apja őt a peremvidékre küldte a dicső harcok helyett egy kő miatt, ami most Nausicaa-nál van. Kuratowa kideríti, hogy a pejiteiek kiástak egy Istenharcost, amik ezer éve elpusztították a civilizációt és kivették belőle az irányítóegységet. Emiatt rohanták le Kushanáék a várost és ezt keresi most Kushana.Nausicaa közben felkészül, hogy csatlakozzon a sereghez. Búcsúzóul megmutatja Yupának a laboratóriumát, ahol a romlás erdejéből való spórákból nevelt növényeket tanulmányozza. Megmutatja az öregnek, hogy ha tiszta vízzel itatja őket, akkor nem bocsátanak ki mérgező gázt. Az elmélete szerint a növények csak a földet akarják megtisztítani a mérgező anyagoktól.Yupa mester újra útra kel, hogy utánajárjon az erdő rejtélyének. Nausicaa és társai is elindulnak, hogy csatlakozzanak a torumekiai sereghez egy vadászgéppel és egy vontatott teherhajóval. Útközben sok peremvidéki szomszédjukkal találkoznak, akiket hasonlóan hadba szólítottak. Mikor elérik a találkozópontot egy pejitei vadászgép támadja meg a konvojt. Nausicaa rájön, hogy ez csakis Rastel bátyja lehet és bosszúból támadja meg a sereget. Az egyik rohamnál Nausicaaék vontatókötele elszakad és a teherhajó ereszkedni kezd az erdő felé. A lány segít nekik elnavigálni egy tóig, ahol le tudnak szállni. Közben Kurotowának sikerül lelőni a pejitei gépet, ami szintén az erdőbe zuhan. Nausicaaéknak sikerül újra összekötni a hajókat, amikor a tóból rengeteg ohmu jön elő. Nausicaa a gondolataiban meggyőzi őket, hogy ők nem az ellenségeik, így elvonulnak. Nausicaa utánuk megy és megtalálja a fiút, aki épp az óriásrovarok ellen küzd és megmenti őt. A rovarok üldözőbe veszik őket és végül elkapják a lányt, de jön egy ohmu, aki rájuk parancsol és így elengedik az ájult lányt. Az óriás lény elmondja a fiúnak, hogy már régóta várták Nausicaa érkezését. Mivel most már az erdőnek nincs rájuk szüksége, így elvonulnak délre. Nausicaa álmában visszaemlékszik gyerekkorára, amikor egy ohmut rejtegetett, de a falusiak elvették tőle és megölték. Mikor magához tér, a lány elmeséli Asbelnek a húga történetét és odaadja neki a fura tárgyat. Asbel megjavítja Nausicaa siklóját, a mehvét és együtt menekülnek ki a romlás erdejéből.